A jó kutyakozmetikus olyan lökött, mint én

A jó kutyakozmetikus fanatikus

Márkos Levente csaknem húsz év tenyésztői múlttal a háta mögött döntötte el, hogy kutyakozmetikus lesz. Eredetileg azt szerette volna elérni, hogy folyamatosan sok kutya legyen körülötte, de végül nagyon megszerette a szakmát. „Amíg emelni tudom a karomat, nem hagyom abban ezt a munkát” – mondja.

„A kutyakozmetikus fiatal és nő” – Ön alaposan cáfolja ezt a sztereotípiát, hiszen elmúlt ötvenéves, és férfi. Hogyan került a szakma közelébe?

Világéletemben imádtam a kutyákat. Erdélyben, Sepsiszentgyörgyön éltünk, apám vadász volt, mindig voltak állatok körülöttem. Hatévesen kaptam meg az első kutyámat, egy erdélyi kopót, amit nyolcéves koromban én ellettem. Gyerekkoromban került a kezembe az „Emma meg én” című könyv, mire a végére értem, beleszerettem a labradorokba. A szerelem tartósnak bizonyult, felnőtt koromban csaknem húsz évig tenyésztettem őket.

Ebből élt?

Nem, mindig dolgoztam mellette, ez „csak” hobbi volt. Textilipari főiskolát végeztem – ruha mindig kell, gondoltuk a szüleimmel –, de amikor a kilencvenes években átköltöztünk Magyarországra, már itt sem működött a textilipar. Ismerős helyre jöttünk, hiszen gyerekkoromban a nyarakat a Budapest-Dunaújváros-Paks háromszögben töltöttem a rokonoknál, apám ugyanis Budapesten született. Pakson kezdtem dolgozni élelmezésvezetőként az energetikai szakközépiskola ezerfős konyháján. Munka mellett tenyésztettük a labradorokat. Maga volt a mennyország.

Az autodidakta tenyésztő

Hány kutyájuk volt?

20-21 labradorunk volt, közöttük négy kan. Egy 25 méter hosszú parasztházat vettünk, ott alakítottunk ki nekik helyet. Hamarabb csináltuk meg nekik a padlófűtést az elletőben, mint magunknak a házban. Szerintem vagy normálisan kell csinálni valamit, vagy sehogy. Kiállításokra jártunk, úgy néztük a kutyákat, végül a Blondella-vérvonalból választottunk tenyészállatokat. A munkakutyák tenyésztésére álltunk rá, a Sármokházi vonal volt a miénk. Volt olyan kutyánk is, aki búvárkodott, de Sármokházi Blackie-re vagyok a legbüszkébb. Ő mentőkutya lett, a soproni MANCS-hoz került. Albániában a földrengés után egy héttel talált meg egy élő kislányt, elismerést is kapott érte. 

Eleve értett a kutyákhoz, szerette, ismerte őket, de hogyan tanulta meg a tenyésztés alapszabályait?

Használtam a józan paraszti eszemet és a kutyákkal kapcsolatos tapasztalataimat. Akkor még nem volt internet, könyveket olvastam és sokat beszélgettem szakértőkkel. Ezt a tudást csak ellopni lehet, és ehhez olyan fanatikusnak kell lenni, mint én voltam. De kifizetődött: senkitől nem lehet olyan szeretetet kapni, mint a kutyáktól. A mai napig megvan a teljes dokumentáció, tudom, melyik kutya hányszor tüzelt, hányszor volt kannal. A labradorok mellé jött egy yorki, eredetileg Papának szántuk, akit a pusztahencsei házzal együtt „vettünk meg”. Gyerekkoromból ismertem, másképp nem is tudtunk volna családi házhoz jutni. Nagyon jó döntés volt, remekül megvagyunk, már 29 éve élünk közös háztartásban. A kutyák mellett is sokat segített. Most volt 91 éves, két bottal jár, vág az esze, tévézik, szidja a politikusokat. Azt szokta mondogatni, hogy „rólam megfeledkezett a jóisten”.

A Papa, aki a kutyák mellett is sokat segített
A Papa a kutyák mellett is sokat segített

Egy meg nem valósult álom

A felesége Ön mellett állt a kutyatenyésztésben is?

Igen, természetesen Zita is szereti a kutyákat, ez nem is menne másképp. Most három uszkárunk van, az egyik mindig megy utána, ő az istennő. Sokat segített a labradorok mellett is, cumiztatta őket, takarított. Én is segítek neki a fiunkkal, amikor kell: üvegfestéssel kezdte, most bútorokat fest. Neki köszönhetem a tolnai kutyakozmetika fantasztikus megújulását. Harminc éve vagyunk együtt, „munkahelyi baleset” volt a megismerkedésünk.

Volt olyan, amit álma, amit nem tudott megvalósítani?

Szerettem volna bull masztiffot keresztezni labradorral. A bull masztiff a világ legjobb területőrzője, azt gondoltam, ebből és a labrador kedvességéből és sokoldalúságából egy csoda jönne ki. Örök szívfájdalmam marad, hogy nem kaptam rá engedélyt a MEOE-től.

Miért hagyta abba a labradorok tenyésztését? Nagyon szerette, nem?

Imádtam, de egyre nagyobb terhet jelentett a hétköznapi teendők mellett. Mi dolgoztunk, a fiunk tanult, és versenytáncolt, Pakson voltak az edzések és hétvégén a versenyek. Végül beköltöztünk a városba, és ott nem tudtunk olyan házat venni, ahol folytathattuk volna a kutyatenyésztést. Akkor derült ki, hogy kevés az az egy yorki, aki velünk maradt.

Márkos Levente kutyakozmketikus és családja
(Balról jobbra) Márkos Levente, a fia, Adrás és a felesége, Zita

168 cm mély, 1 mázsa boldogság

Akkor jött az ötlet, hogy kutyakozmetikus lesz?

Igen. A kutyakozmetikus, akihez jártunk, ímmel-ámmal dolgozott a kutyánkon. Egyszer csak meguntam, és azt mondtam a feleségemnek, egyszerűbb lesz, ha kitanulom ezt a szakmát. Így ráadásul arra is több esélyem volt, hogy naponta több kutyával foglalkozhassam. Mindig úgy gondoltam, hogy kutya nélkül lehet élni, csak nem érdemes.

Nem keltett nagy feltűnést a csoportban?

De, diszkréten kérdezték is, hogy nem vagyok-e meleg. Mondtam, hogy nem, de ez mindegy is, az a lényeg, hogy fanatikus vagyok. Imádom a kutyákat, ez a legfontosabb ahhoz, hogy valaki jó kutyakozmetikus legyen. Jó tanáraim voltak, Madácsi Krisztina vezette a tanfolyamot, a gyakorlati időt pedig Urbán Mónika kutyakozmetikus mesternél töltöttem Baján.

A kutyakozmetikus szakma olyannak bizonyult, mint amilyenre számított? Nem csalódott?

Nem csalódtam, imádom. Mindig volt „polgári állásom”, tavaly december óta vagyok főállásban kutyakozmetikus, akkor mondtam fel tíz év után. Egy élemiszer-vegyi áru nagykereskedésnél voltam üzletkötő. Most végre egész nap kutyák között lehetek, megtalálom a hangot velük és az emberekkel is. Nagyon szeretek beszélni, ez jól jön ebben a szakmában. Néha mondogatom, hogy 168 cm mély vagyok, és 1 mázsa boldogság. Ezt a kutyák is tudják, és ők is jól érzik magukat velem. Elcsábítom őket, akkor azt csinálok velük, amit akarok. Akármit nem vállalok el: én azt vallom, hogy tiszteletben kell tartani a kutyákat. Nem csinálok bohócot belőlük. Nem nyírok oroszlánsörényt kaukázusinak, és nem vállalok spiccet vagy akitát, mert azoknak vagy kinő újra a szőrük, vagy nem. Amíg emelni tudom a karomat, nem hagyom abban ezt a munkát. A tolnai ház a harmadik családi ház, amit rendbe tettünk, innen már csak tepsiben visznek el.

A jó kutyakozmetikus tiszteletben tartja a kutyákat
Tiszteletben kell tartani a kutyákat – mondja Levente

Ön minden kutyát szeret?

A legtöbbet igen, de persze mindet nem. A pulikat nem kedvelem, mert figyelmeztetés nélkül csípnek, a neveletlen állat is okozhat problémákat. Ha ilyen kutya jön hozzám, előtte igyekszem lenyugtatni magam, hogy ne vegye át tőlem a feszültséget. Többé-kevésbé sikerülni szokott. Előfordul, hogy a nagyon zűrös eseteknek nyugtatót is adok.

Siker és kudarc

Mi volt a legnagyobb kudarca? Előfordult, hogy egy kutya „legyőzte”?

Bizonyos szempontból kudarc, hogy én macskát nem vállalok. Tizenkét éves koromban a saját macskánk harapta meg úgy a kezem, hogy szájzárat kapott, le kellett feszegetni rólam. Kutyával szemben soha nem maradtam alul, megbirkóztam 93 kilós újfundlandival és 9 kilós csivavával is. De egyszer hoztak egy afrikai sündisznót, aki feladta a leckét. A karmát kellett volna levágnom. Videót is kaptam róla előzőleg, ott aranyos volt, engedte, hogy a hasát simogassák. Az asztalon puffogott, morgott, nem engedett közel magához. Negyven perc küzdelem után beláttam, hogy ő nyert.

Említse meg a legnagyobb sikerét is!

Nyírtam egy Rúna nevű pireneusi juhászkutyát, Kneller Márta volt a tenyésztője. Nagy, mackófejű, 50-60 kilós kutya volt, sajnos már nem él. Ausztriába vitték versenyre, tudtuk, hogy a holland bíró már akkor kiküldi a ringből, ha meglátja a szőrén az olló nyomát. Olyan jól sikerült megnyírni, hogy szerintem szépségversenyt is nyert volna. Azt az érzést nem lehet elmondani, amikor csörgött a telefon, és meghallottam, hogy Európa-bajnok lett.

Mi a szakma legnagyobb problémája ön szerint?

Problémát nem látok, inkább nehézséget. Azzal mindenkinek tisztában kell lennie, hogy nekünk fülgyulladás kell kezelni, sipolyt kitakarítani, bűzmirigyet kinyomni. Aki ezt nem vállalja, az jobb, ha nem akar kutyakozmetikus lenni. Volt, hogy nekem olyan komondor bundáját kellett kibontanom, aminek lapátról adtak enni. Plázacicák jobb, ha nem választják ezt a szakmát, nem is szakmát, ez inkább talán hivatás szerintem. Csak annak való, aki valóban segíteni akar a kutyán. Aki nem ilyen, az ne csinálja. A jó kutyakozmetikus olyan fanatikus, mint én.

Kutya soha nem „győzte le” Márkos Leventét
A jó kutyakozmetikus fanatikus

A kutya összehozza az embereket

Önt nagyon szeretik a vendégei, ugye?

Remélem. Eredetileg nem akartam főállású kutyakozmetikus lenni, de ide „fajult” a helyzet. Néhány hónap után már annyi vendégem volt, hogy otthagyhattam az állásomat. Ezt a feleségemnek, Zitának is köszönhetem, ő rendezett be egy olyan kutyakozmetikát, ahol mindenki szeret lenni. Féltem, mi lesz, amikor Paksról átköltöztünk Tolnára, de jöttek utánam a vendégek. Olyanok vagyunk, mint egy nagy család, egy kezemen meg tudom számolni, hány olyan gazdi van, akivel nem tegeződünk. Szívesen beszélgetek velük. Sokszor úgy elmegy az a két óra, amit a kutyákra szánok, hogy észre sem veszem. Itt Tolnán sok olyan idős vendégem van, akik egyedül maradtak. A gyerekeik elköltöztek, ők egyedül maradtak, „csak” a kutyájuk van. Ez egy valóságos terápia, ami működik. A kutyások egy külön kasztot alkotnak. Mindig azt szoktam mondani, hogy ezer gyerek közül ki tudom választani, ki az, aki állattal nőtt fel.

Oszd meg barátaiddal is, ha tetszett a cikk:
  •  
  •   
  •  

Legutóbbi bejegyzések

Szólj hozzá